ALTALENA BARÁTI KÖR
Egy közösség az Altalena mögött.
Nyitott, érdeklődő és elhivatott emberek közössége, amely több kontinenst kapcsol össze.
Az Altalena szalonestek során közelebbről ismerkedhetsz meg a művészettel, a tudománnyal és az Altalena nemzetközi művészközösségével, találkozhatsz támogatóinkkal, valamint a mai világot érintő jelentős kérdésekről beszélgethetsz szakértőkkel – mindezt jó társaságban, finom falatok és italok mellett.
Az Altalena szalonjai jelenleg Budapesten, New Yorkban és Párizsban működnek, a következő szezontól pedig Londonban és Sanghajban is megnyílnak.
Éves támogatóként a Baráti Kör tagsága valamennyi Altalena szalon helyszínén érvényes.
Az alábbi űrlap kitöltésével jelezheted csatlakozási szándékodat az Altalena Baráti Köréhez.
A jelentkezés beérkezését követően Csapó Szabolcs, az Altalena Baráti Kör alapítója felveszi veled a kapcsolatot a tagság és az éves támogatás részleteinek egyeztetése céljából.
Szeretettel várunk az Altalena Baráti Körében!
Éves támogatás:
Az Altalena működését éves támogatók teszik lehetővé.
Magánszemélyek éves támogatása: min. 300.000 Ft / év
Cégek éves támogatása: min. 1.000.000 Ft / év
A támogatás egy összegben vagy 4 negyedéves részletben is teljesíthető.
Az éves hozzájárulás az Altalena működését és programjait, valamint fiatal művészek ösztöndíj- és mentorprogramjait segíti, és hozzájárul az éves programok stabil, kiszámítható tervezéséhez.
A BARÁTI KÖR TAGJAKÉNT:
A Baráti Kör tagsága egész évben lehetőséget teremt arra, hogy közelebb kerülj az Altalena művészeihez, programjaihoz és nemzetközi közösségéhez.
Házikoncertek Budapesten
Az aktív koncertszezon során évente 8–10 alkalommal rendezünk zártkörű házikoncerteket Budapesten, a 1112 Tömös utca 14. alatt.
A koncerteket fogadás követi finom falatokkal és italokkal, ahol lehetőség nyílik személyes találkozásra és kötetlen beszélgetésre a fellépő művészekkel és a Baráti Kör tagjaival.
Tiszteletjegyek
A Baráti Kör tagjai tiszteletjegyeket igényelhetnek az Altalena művészei által adott egyes koncertekre és fesztiválprogramokra.
Nemzetközi szalonhálózat
Éves támogatóként részt vehetsz az Altalena nemzetközi szalonéletében. A hálózat jelenleg Budapesten, New Yorkban és Párizsban működik, a következő szezontól pedig Londonnal és Sanghajjal bővül.
Találkozások a művészekkel
Az év során alkalmanként közös vacsorákat és egyéb zártkörű találkozásokat szervezünk az Altalena művészeivel és kiemelt támogatóival.
Altalena fesztiválok
A Baráti Kör tagjai automatikusan két tiszteletjegyre jogosultak az Altalena fesztiválprogramjaira.
Jelenlegi fesztiválhelyszíneink: Toszkána – Colle di Val d’Elsa, Budapest, Fehérvárcsurgó és New York City.
Támogatóink & Partnereink
TÁMOGATÓ MŰVÉSZEK AZ ALTALENA TÖRTÉNETÉBEN
Ránki Dezső, Klukon Edit, Rieko Aizawa, Nicolas Alstaedt, Vilde Frang, Mácsai Pál, Berecz András, Huzella Péter, Jesse Mills, Joan Tower
MAGYAR BOARD TAGOK
Szabolcs Csapó, András Csonka, Péter Holtzer, Dávid Zsoldos, Miklós Zsoldos
KIEMELT TÁMOGATÓK
Kornelia Tamm, Balog Gábor, Dr. Hegedűs Lívia, Szabó László
ALTALENA BARÁTI KÖR
Alberto Gofreddo, Almási Annamária Alma, Balla László, Balog Mihály és Kocsis Éva, Bartalis Edit, Borsa Kata és Pál Kálmán, Budai Csaba, Csapó Szabolcs, Csonka András, Fekete Emese, Filep Erika, Gémes Balázs, Gyurák Anett, Holtzer Péter, Igor Spanjevic, Jill Ackroyd, Julien Gaudinire, Kaló Gábor, Kathona Krisztián, Kirschner Anita, Kondella Mihály, Lakatos Bendegúz, Michelangelo és Francesca Tronnolone, Dr. Papp Erika és John Nadler, Phyllis Feder, Sandro Furlanis, Schild Tamás, Sepsi Botond, Stanik Bence, Susan Hinkle, Szász Dániel, Takács Zsuzsa, Treiber Gabriella, Treiber Zsuzsanna, Treiber Pál és Treiber Pálné, Valentina Perna, Virginia és Geoff Berridge, Zsoldos Dávid, Zsoldos Miklós

































